Az 1920-as évek elején az oklahomai Osage megye lakóit, majd egy idő után a helyi és az országos médiát is az oszázs indiántörzset sújtó átok, pontosabban a gazdag törzstagokat érintő feltűnően sok gyanús haláleset foglalkoztatta. Az oszázsok (akik gyakorlatilag egytől egyig vagyonosak voltak, tehát mind a veszélyeztetett kategóriába tartoztak) szabályosan rettegtek, és minden okuk megvolt rá: kegyetlen, változatos eszközökkel elkövetett gyilkosságok, fura öngyilkosságok és rejtélyes betegségek tizedelték őket. Nem segítettek rajtuk sem a pénzen megvehető eszközök és szolgáltatások, sem az elővigyázatosság, ráadásul a külvilágra, a többségi társadalomra sem számíthattak. A média ugyanis már a gyilkosságsorozat előtt is sokat foglalkozott velük, de csak mint egzotikus, primitív, ám dúsgazdag vadakkal, és az akkor még magától értetődő rasszizmustól a hatóságok sem voltak mentesek, sőt. Közömbös és ellenséges környezetben kellett küzdenie a törzsnek, ám egyszer csak megjelentek Edgar J. Hoover emberei, és véget vetettek az őslakosok szenvedéseinek.
Az utókorban nagyjából ennyi maradt meg az oszázsok kálváriájából, illetve ennyi se. Az egykor nagy feltűnést keltő és nem kis részben az FBI létjogosultságát-erejét is megalapozó történet a gazdasági világválság, majd a II. Világháború árnyékában egyre jelentéktelenebb lett, végül évtizedek alatt lassan megkopó emlékké és az ismét szegénysorba süllyedő oszázsok jócskán megfakult belügyévé vált – ezen még a témát érintő vagy feldolgozó alkotások (rádióműsorok, irodalmi alkotások, legalább egy játékfilm) sem változtattak érzékelhetően. David Grann könyve követ dobott az állóvízbe, de nem csak abban merül ki a jelentősége, hogy felhívta a figyelmet egy régen elfeledett ügyre, valamint alapanyagot biztosít egy izgalmasnak ígérkező Scorsese-DiCaprio együttműködésnek
