Itt a novemberi Filmvilág!

fv1811.jpgHOLLYWOOD CENZORAI
1934 fordulópontot jelent a hollywoodi film történetében. Ez év júniusában jött létre a Joseph Breen által vezetett Production Code Administration, amely július 1-től kezdve kíméletlenül betartatta az amerikai Mozgóképgyártók és Forgalmazók Szövetsége (MPPDA) által létrehozott (ön)cenzurális szabályrendszert, a konzervatív Gyártási kódexet (vagy ismertebb nevén – szülőatyja, Will Hays után – a Hays-kódexet), több mint három évtizedre meghatározva ezzel az amerikai mozi arculatát.

Pápai Zsolt: Bűn és büntetlenség (Óhollywood–Budapest)
Hegedüs Márk Sebestyén: Amerikai lázadó (Preston Sturges és a Hays-kódex)
Varró Attila: Doktor Dorothy és Ms. Arzner (Dorothy Arzner)

Vincze Teréz: A csillagszületés mítosza (A Csillag születik remake-jei)

MAGYAR MŰHELY
A Cannes-ban FIPRESCI-díjat elnyert Egy nap, túl azon, hogy egzisztencialista dráma, az úgynevezett láthatatlan munkáról is szól: a nők által végzett, sem anyagilag, sem máshogyan meg nem becsült teendők elvégzéséről, amely nélkül a legtöbb család egyszerűen összeomlana, és amit valamiféle természetes, önmagától jelen lévő adottságnak tartanak azok, akik maguk nem csinálják.

Hirsch Tibor: Apák a fiúkról (Kádár-kori álmok – 2. rész)
Szalkai Réka: Egy nehéz nap (Beszélgetés Szilágyi Zsófiával)
Kovács Bálint: A nő huszonnégyszer (Szilágyi Zsófia: Egy nap)
Pető Szabolcs: Curtiz Kanadában (Beszélgetés Topolánszky Tamás Yvannal)
Kovács Gellért: „Picassót sem lehet átdolgozni” (Beszélgetés Milorad Krstić-csel)
Benke Attila: Festményrablós terápia (Milorad Krstić: Ruben Brandt, a gyűjtő)
Klacsán Csaba: Jó lenne, ha lennének hősök (Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal)

EURÓPAI RÉMMESÉK
Immár a német expresszionizmus óta az európai szerzői rendezők tekintélyes része erőteljes vonzalmat tanúsít a rémtörténetek iránt: a sajátos vizuális stílus és az egyéni értelmezéseket kívánó nyitott szüzsék előszeretettel társulnak olyan nyomasztó, fenyegető vagy akár borzalmas világokkal, amelyek megtagadják nézőiktől a műfaji kódok biztos talaját kínáló álomgyári örömöket.

Varga Zoltán: A gyötrelem összeesküvői (Alex van Warmerdam enigmái)
Dunai Tamás: Intertextuális olvasztótégely (Neil Gaiman: Sandman)
Varró Attila: Haláltáncok (Luca Guadagnino: Sóhajok)

FESZTIVÁL
Baski Sándor: Kísérletből intézmény (Miskolc – CineFest)

ÚJ RAJ
Soós Tamás Dénes: A határátlépő (Ziad Doueiri)

KRITIKA
Huber Zoltán: A betöltendő űr (Damien Chazelle: Az első ember)
Vágvölgyi B. András: Az igazság kiüresítéséről (Szergej Loznyica: Donyeci történetek)
Kovács Patrik: Mint űzött vad (Alice Rohrwacher: A szent és a farkas)
Teszár Dávid: Gangnam ballada (Lee Chang-dong: Gyújtogatók)
Kolozsi László: Ledarált Paradicsom (Kasvinszky Attila: Paraziták a Paradicsomban)

A címlapon: Alice Rohrwacher: A szent és a farkas (Adriano Tardiolo) – A Cirko Film novemberi bemutatója

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Országos Hírek

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.