Mégis kinek az egyeteme?

szfe.jpg

A járványnak vége, a kultúrharc azonban „élesedik”. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium modellt váltana, a Színház és Filmművészeti Egyetem köszöni, nem kér belőle. A politikus polihisztor, mindenhez ért: az ITM nyilván jobban tudja, mi kell a színészek és filmesek képzéséhez, mint a 155 éves hagyományból építkező egyetem. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2020 május végén az Országgyűlés elé terjesztett egy törvénytervezetet a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) „modellváltásáról”. (A felsőoktatás irányítását 2019 szeptember elsején adta át egy kormánydöntés az Emberi Erőforrások Minisztériumától a ITM-nek.) 

Az SZFE másnap kiadott egy nyilatkozatot, melyből többek közt kiderült, hogy ITM egyáltalán nem tartotta fontosnak, hogy lépéséről egyeztessen az egyetemmel: „A sajtóból értesültünk arról, hogy 2020. május 26-án benyújtották az egyetemünk jövőjét meghatározó törvénytervezetet. Meglepetésünkre az alapítványi modellváltás határideje még a korábban kijelöltnél is közelebb került: 2020. szeptember 1. Az átállás részleteinek kidolgozásához és gondos lebonyolításához ez az idő ijesztően kevésnek tűnik, a sietség oka nehezen érthető.” 

Hamarosan az SZFE egykori és jelenlegi hallgatói is tiltakoztak, és a Hallgatói Szakszervezet is elítélte az átalakítási tervet. 

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Országos Hírek

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.