NFI: Filmipari Segélyalap, átütemezések, pályázati támogatások

eden_plakat.jpg

A Nemzeti Filmintézet a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szabadúszó filmesek azonnali megsegítésére Filmipari Segélyalapot kezdeményez, amelyre 50 millió forintot különített el. Az NFI célja, hogy rendkívüli jövedelempótló gyorssegély útján támogassa a megbízás nélkül maradt filmeseket. Az NFI várja a stabil gazdasági helyzetű filmes vállalkozások és magánszemélyek felajánlásait is. 

A Filmipari Segélyalapot a hazai mozgóképszakmát tömörítő Magyar Filmakadémia fogja működtetni, az igénylés feltételeinek kidolgozása folyamatban van. Várhatóan április 15-től lehet jelentkezni, a részletekről hamarosan a Magyar Filmakadémia honlapján tájékozódhatnak a nehéz helyzetbe került filmesek. 

„A koronavírus járvány kitörése óta a Nemzeti Filmintézet vezetésével közösen azon dolgozunk, hogy a forgatások elmaradása és a várható csúszások miatt a filmipar szereplőit érintő veszteségeket mérsékeljük. Kezdeményeztük több film forgatásának és gyártáselőkészítésének átütemezését, amelynek köszönhetően a produkciók felkészülhetnek a veszélyhelyzet feloldását követő időszakra, hogy akkor minél hamarabb, minél több film gyártása elindulhasson, munkát adva mihamarább az ágazat szereplőinek. A filmtámogatási tevékenységünk továbbra is folyamatos. Ugyanakkor úgy látjuk, hogy ezek az intézkedések sem tudnak teljes mértékben segítséget nyújtani a megbízás nélkül maradt filmeseknek, ezért úgy döntöttünk, hogy a bevétel nélkül maradt kollégák rendkívüli megsegítésére kezdeményezzük a Filmipari Segélyalap létrehozását.” – nyilatkozta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. 

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Országos Hírek

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.